2018. december 1., szombat

Könyvajánló Kozma Szilárd Az Egyetemes Törvények című könyvéhez (Kozma-Joó Viola)

Kevesen járnak a szellemvilágban a realitás talaján, és még kevesebben ásnak le olyan mélyre, mint Kozma Szilárd író - asztrológus - az asztrológiai Lilith metafizikai értelmezését, valamint a teremtés ős-okát és ez által: az emberi rendeltetést tudósi („tudói”)  alapossággal vizsgáló, elhivatott kutatója. Hasonlón realitásra törekvő és hosszú távú következményeiben gyakorlatilag is ellenőrizhető, szellemi igazság keresési törekvéssel, misztikus fantáziálástól mentes, szellemi tény-keresési szenvedéllyel, Rüdiger Dahlke és Thorwald Dethlefsen orvos – metafizikus íróknál, a tienshoni medicinában, valamint a magyar Hipérionnál: Hamvas Béla spirituális írónál találkozhatunk
    Az asztrológia racionális rendszerébe foglaló, örök és egyetemes támpontjai által, Kozma Szilárd „úttörő” – asztrológus alapos ismereteinek segítségével még mélyebbre ereszkedhetünk a szellem világ "bányáiba, óceánjaiba, víz- és tudatalatti barlangjaiba, és poklaiba". Saját személyes mélységeinkbe, és ha az így szerzett tudás és erő is párosul az egyetemes boldogság elérésének megcélzásával - ha a szellemi bányáinkban megtanultuk tájékozódni a sors-törvények hatásmechanizmusának a mindenkori logikájában, és megtanultuk legyőzni a belső gyengeségeinket, zavarainkat, tévképzeteinket, akkor a személyes karmaoldási utunkon tovább haladhatunk a szellemi magasságokba, a boldogság felé, az élet és az lét egyetlen értelmes tudatállapotába, a mások által Bolondnak látott alapállás által biztosított törvényesség-tudat felé, amelyet a Tarot Bolondjának a mentalitása is jelöl. De, amely – talán furcsa megnevezése ellenére – egy, egyre egészségesebb szellemet, testet, egyre kiteljesedettebb élete, egyre erősebb szellemet, kiterjedtebb tudás, bölcsebb és mélyebb szeretetet és egyre "több" igazi, belső boldogságot eredményez. Ez a szakrális bolondság útján elérhető, kikezdhetetlen Boldogság-állapot, amint a földön, úgy az öröklétben is, úgymond sziklára épített vár lesz, "keményebb a gyémántnál" is. Végső soron ennek az elérése érdekében vagyunk itt mindannyian.
    Az eredeti – Úgymond tradicionális. - beavatások szerint ez a megváltás. Ez a komoly szellemi és gyakorlati tapasztalatok, ismereteket követelő belső törekvés a fénynek és a szeretetnek a saját személyünkön belüli, illúzió-mentes egesítésére. Ez nem érhető el más személyeknek, vagy bármilyen külső istennek való alárendelődést igénylő vallásos tudat-állapottal, nem intézményesíthető, nem érhető el csoportos összefogással, és ugyancsak nem misztikus szellem - technikai gyakorlatok és szertartások sorozatainak a határtalan végrehajtásával, hanem ezektől sokkal emberibb, személyesebb, belsőbb, meghittebb és intimebb.
    Erről (is) szól Kozma Szilárd asztrológusi és írói munkássága, aki spirituális könyvei megírásai közben, ezzel párhuzamosan gyakorolja is sorsfeltáró asztrológusi munkáját, tehát leírt megfigyelései nem találgatások, nem önmagukban álló elméletek, hanem a megfigyelt személyes sorsok, sors-történetek, és a megfelelő asztrológiai sorsképletek összevetéséből és összehasonlításából következnek, az asztrológiára is rá rakodott, vallásos és misztikus fantazmagóriáknak a szigorú kizárásával. Vagyis, a szellemvilág és a földi élet konkrét megismerési – tudományos eredményeinek a tiszteletben tartásával és figyelembe-vételével, a megváltás eléréséhez szükséges moralitás betartásáért hozott áldozat értelméről való meggyőződéssel.
    Kozma Szilárd könyvei tehát, konkrét tapasztalatok általi, sokrétű összegzések, jelenség feltárások, karma-feloldási lehetőség kitapasztalások és megfigyelések, a klasszikus metafizikai ismeretek egyetemes asztrológiai és alkímiai alapú rendszerezése szerinti tanulmányokból állnak.  Továbbá, a Kozma-a könyvek bőségesen tartalmaznak mintegy szervesen belefoglalt valós sors-történeteket, mint illusztrációkat a metafizikai jelenségek leírásai mellé.
      Ritka kitartó valóság-megfigyelési és ismeret-rögzítési munkásság, ami az asztrológiát méltón visszaemelheti nem csak a tudományok közé, de a legerősebb és legkomplexebb tudománnyá teszi, amint az volt is akkor, amikor még a szellemi és a gyakorlati gyógyítás tudománya, az asztronómia, az alkímia, a számok algoritmikus tudománya (Ami mára számmisztikává süllyedt) és persze, a mitológia, meg a teológia, nem váltak ki belőle.

-- A könyv hamarosan (december folyamán) megvásárolható lesz a Publio Kiadónál --

https://publioboox.com/hu_HU/az-egyetemes-torvenyek


Hogyan vásárolhatunk a Publio Kiadónál? (Milyen fizetési módok, szállítási díjak közül választhatunk, mik a kért adatok?)

Bankkártyával ("direktben" megadva a kártya adatait levonásra kerül a vásárolt könyv, könyvek és az előre jelzett szállítási díj ára), banki átutalással a Publio bankszámlájára, PayPal-lal vagy utánvéttel lehet fizetni a Pulio Kiadónak vásárláskor.




Szállítási országok és díjak:

Magyarországon két lehetőség van átvenni a könyvet: GLS csomag-átvételi pontokon, ezek csak bizonyos nagyvárosokban működnek, a díja kb.: 700 Ft, tehát ez a legolcsóbb. 
Illetve választható Futárszolgálat, ami kiviszi házhoz (megadott címre) a könyvet, könyveket. Egy könyv esetében 1290 Ft-ért, de ha több könyvet vásárolunk, bizonyos darabszámok után növekszik a futárszolgálati díj néhány száz Forinttal.

A többi országba 6-8 ezer Ft körüli kiszállítási díjakkal kell számolnunk, és a megrendelt könyvek darabszámának növekedésével itt is növekszik a díj. 
Romániába (Franciországba, Finnországba is) pl. 8100 Ft-ért hoz egy könyvet a futárszolgálat, ami néhány darab könyv rendelése esetén nem éri meg, mi ezért is tevezzük, hogy nagyobb tételben rendelünk ide Csíkszeredába és nálunk is megvásárolhatóak lesznek.

A Publio Kiadónál történő internetes vásárláskor kiválasztható több ország is, ahová a kiszállítást kérhetjük: Magyarország (Hungary-ként), Románia, az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Frnciaország, Finnország, Görögország és talán még több országban is elérhető a kiszállítás. Németországba úgy láttam csak GLS csomagküldő szolgálattal, ez olcsóbb, mint a többi külföldi kiszállítás 5300 Ft.




A kért adatok és a megvásárolt könyv darabszámának beállítása:



A Kindle email cím nem szükséges, anélkül is letölthető a megvásárolt elektronikus könyv a Publio Kiadó oldalán történt regisztrációnk által, a saját profilunkon határidő nélkül elérhető marad az általunk megvásárolt ekönyv letölthetősége. Letöltés után pedig egy ingyenes e-könyv olvasóval megnyithtó és olvasható a fájl. Én az IceCream Ebook Reader nevű ingyenes programot töltöttem le a számítógépünkre, használata egyszerű.

http://letoltes.prim.hu/program/114516/

https://neszetools.hu/icecream-ebook-reader

Mikortól kezdve vásárolható meg egy könyv a Publio Kiadónál?

A Publio az új könyvek esetében tévesen működik, amíg ki nem teszik az árát a könyvnek, addig nem megvásárolható, hiába van ott alatta a "Vásárlás" gomb (funkció), arra kattintva valamilyen kupon kódot kér. Ők ezt valamiért nem tudják kijavítani. De nem kell megijedni, nincs szükség semmilyen kupon kódra, nem is lesz, csupán meg kell várni, amíg kiteszik a könyv árát is, és onnantól kezdve megvásárolható, csak ezt a Publiosok nem írják ki, és teljesen hibás az, hogy kuponkódot kér a rendszer helyes informálás helyett...

Majd ki fogják tenni a könyv mellé, hogy pl.:

E-könyv (prc, epub): 500 HUF
Nyomtatott könyv: 1.844 HUF

És akkor a megadott áron megvásárolható. A Tarot-os, a Lilith-es és a Mágiás könyvek már megvásárolhatóak. Egy-két héten belül ki kell tegyék az elektronikus változatot is eladásra, mert már megtörtént a jóváhagyás. A nyomtatott is remélhetőleg hamarosan megérkezik és jóváhagyás után, egy héten belül ki is teszik jó esetben. Tehát december folyamán elérhető lesz. :)

Hiába van ott a "Vásárlás" gomb, mert amíg nincs kint egy könyvnek az ára, addig nem megvásárolható.